Mindhárom profi bajnokság a végéhez közeledik, a küzdelmek egyre kiélezettebbek.
Valamint női amatőr bajnokságot is rendeztünk a hétvégén.


27-én pénteken a férfi I. osztály alsóházában csaptak össze a csapatok a felső házba kerülésért. A tabella utolsó helyein állók komoly harcokat vívtak egymással, hiszen ezen a hétvégén túl már csak egy hétvégén gyűjthetnek pontot. Végül a Hunters WSB Team, Meteors WSB Team, Agapeus WSB Team és a Dübelz WSB Team jutott fel a felsőházba.
A szombati mérkőzéseken az A csoportban a Myrmidons (Myrmidons WSB Unit), a B csoportban pedig a Regnum Crusaders (Regnum WSB Club) végzett az első helyen. Kettejük összecsapásából háromszor is a Myrmidons került ki győztesen, ezzel együtt a hétvége során összesen 51 pontot szereztek. A Regnum 18, a Vikings WSB Team pedig 15 ponttal lett gazdagabb.
A ranglista élén behozhatatlan előnnyel jelenleg a Myrmidons csapata áll, 217 pontjuk van, ők már biztosan ott lesznek a három hét múlva megrendezésre kerülő NagyDöntőn. A második helyre viszont a Regnum csapata került (82 pontjuk van), megelőzve a Warriors-t (Myrmidons WSB Unit), akik ezzel visszacsúsztak a harmadik helyre. A Warriors-nak még megvan az esélye döntőt játszani, hiszen hátrányuk behozható, 72 pontjuk van.
A férfi másodosztályban ismét változások történtek az élen. A Wild Giants WSB Team újra az élen áll, 85 ponttal vezeti a tabellát. A második és harmadik helyen álló Troubadours WSB Teamnek és a Phoenix WSB Teamnek egyaránt 74 pontja van. A Horde (Myrmidons WSB Unit) és az Aliens WSB Team követi őket 62 illetve 61 ponttal. Az első négy helyért óriási csaták várhatók – ugyanis a másodosztály első négy helyezettje kerül fel az első osztályba.
A nőknél 22 pontot szerzett a hétvégén a Sirens (Myrmidons WSB Unit) csapata, így összesen 99 pontjuk van és továbbra is őrzik első helyüket. Az Aurora WSB Team 21 pontot szerezve feljött a második helyre, 79 ponttal. A Maidens (Vikings WSB Team) áll jelenleg a harmadik helyen, 72 ponttal. A dobogóra kerülésért itt is nagy harcok várhatók még, a fentieken túl versenyben van még a Predators Ladies (Predators WSB Club) 70 ponttal, az Orleans (Knights WSB Order), ők jelenleg 66 ponttal állnak az 5. helyen.

Vasárnap reggeltől kora délutánig tartott a 3. Amatőr Felnőtt Női WSB Bajnokság. 20 csapat, összesen 40 fő indult. Többen rendelkeztek a jelentkezők közül sportmúlttal, azonban a többség most ismerkedett a Water Skyballal.
A döntőt végül a Terra és az Atlhetes játszotta egymással, a Bajnokságot az Athletes nyerte. A csapatok emléklappal, WSB pólóval és rengeteg élménnyel gazdagodtak a verseny során.
A következő női amatőr bajnokságra augusztus 19-én, vasárnap kerül sor.