Az augusztus végi, négynapos Water Skyball-eseményen véget ért az idei női bajnokság, színvonalas helyosztó mérkőzéssel a harmadik helyért és izgalmas döntő összecsapással.

A női első osztályú bajnokság harmadik helyéért folyó küzdelemmel kezdődött a négy napos WSB hétvége. Az alapszakasz harmadik és negyedik helyén végzett Ladies (Predators WSB Club) és a Maidens (Vikings WSB Team) mérkőztek meg egymással öt meccsen keresztül. A két csapat az alapszakaszban játszott már egyszer egymással, akkor a Ladies nyert. Most is ők kezdtek jobban, az első meccset hozták, 6 pontot szereztek, azonban a Maidens a második meccstől kezdve sorra nyerte a mérkőzéseket.

A negyedik meccsen még megvolt az esélye a Ladies-nek, hogy fordítson az eredményen, a hősies küzdelemben azonban végül alulmaradtak. A Maidens 21-6 arányban nyert a helyosztón, így végül ők végeztek a bajnokságban a harmadik helyen.

A NagyDöntők a 2018-as WSB Bajnokságok legrangosabb eseményei, ahol eldől, hogy melyik csapat az év legjobbja.

A döntőn az alapszakasz győztese, a Sirens (Myrmidons WSB Unit) és a második helyen álló Aurora WSB Team léptek pályára. Az alapszakaszban egyszer találkozott egymással a két csapat, akkor az Aurora legyőzte a Sirens-t. A Sirens viszont összességében több pontot szerezve nyerte meg az alapszakaszt. Az tehát a kezdés előtt is nyilvánvaló volt, hogy két igen erős csapat fog összecsapni és nagy izgalmak várhatók, mindkét csapatnak volt esélye a dobogó legfelső fokára állni.

A döntő öt mérkőzésből állt. Az Aurora kezdett jobban, egy 6 pontos győzelemmel. Aztán magára talált a Sirens és két meccset hozott, 6-12-re vezettek ekkor a szirének.
Ezután ismét az Aurora kerekedett felül és egy 10 pontos mérkőzést nyertek, úgyhogy az utolsó, ötödik meccs előtt még nem dőlt el semmi, 16-12 volt az állás az Aurora javára. Az utolsó mérkőzés 6 pontért ment, vagyis itt dőlt el az, hogy ki fogja nyerni a Bajnokságot.

A Myrmidons Sirens összeszedett játékkal kezdett és hamar előnyt szerzett, kezdeti előnyüket pedig fegyelmezettséggel végig sikerült megőrizniük. Végül izgalmas mérkőzésen, szép játékkal nyerte meg a Bajnokságot a Sirens.

A 2018-as, 1. Országos Felnőtt Női WSB Bajnokság első három helyezettje:

  1. Myrmidons Sirens (Myrmidons WSB Unit)
  2. Aurora WSB Team
  3. Vikings Maidens (Vikings WSB Team)