A nyári Water Skyball Roadshow-k során rengeteg gyermek próbálta ki a WSB-t. Gyorsan elsajátították a szabályokat és nagyon élvezték a játékot, a legtöbben visszajöttek és többször is sorban álltak, hogy még többet játszhassanak. Többen a szülők közül is pályára léptek, gyakran egész családok játszottak együtt.
wsb
A roadshow-kon szerzett élmények hatására rengeteg megkeresés érkezett a szülők részéről a Szövetség felé. Sokan kerestek fel bennünket azzal, hogy gyermekük számára sportolási lehetőséget keresnek és a Water Skyballt ideális sportnak tartják. Többen kiemelték, hogy számukra fontos, hogy gyakorlatilag ki van küszöbölve a sérülés veszélye, több téren fejleszt is a játék és a gyerekek élvezik is, amit csinálnak.

Szívügyünknek tekintjük az utánpótlással való foglalkozást. Nem csupán a sportág jövője miatt, de azért is, mert hiszünk abban, hogy a Water Skyballt játszva a gyerekek egészségesebbek, fizikailag és mentálisan is kiegyensúlyozottabbak lehetnek, lehetőségük van folyamatosan, játszva fejlődni. És – egyebek mellett – élvezik, amit csinálnak.


Az utánpótlásnevelés tehát elsődleges céljaink között szerepel. Több tárgyalás is folyik az ügy előremozdítására, de anyagi helyzetünk jelenleg korlátozott, így lehetőségeink is szűkösek.
Mindezzel együtt mindent megteszünk, hogy gyerekek számára is elérhetővé tegyük a Water Skyballt, mint folyamatos edzési, sportolási, játszási lehetőséget.