Unokatestvérek, mégis többet ismertek meg egymásból egy Water Skyball bajnokság alatt, mint korábban bármikor. A közös munka meghozta a gyümölcsét, a Vikings Maidens harmadik helyen végzett 2018-ban. Vajon mik a terveik az idei szezonra?
Szandra már négy évvel ezelőtt a Vikings csapatnak szurkolt. Amikor elindult a női bajnokság, számára nem volt kérdés, hogy indulni fog, és mivel ajánlatot kapott a vikingektől, az sem volt kérdés, hogy oda igazol.
Ágival az első női bajnokság előtt együtt indultak egy amatőr versenyen, onnantól az útjuk közös volt – legalábbis egy évadon keresztül.

Célnak az elején azt tűztük ki, hogy dobogón akarunk állni. A bajnokság közben viszont ez kicsit rányomta a bélyegét a meccsekre…

A nyár alatt a Maidens rengeteg hullámhegyet és hullámvölgyet járt meg. Eleinte inkább csak a hibákat találták meg a játékban. A közös edzéseken túl a felkészülésben hangsúlyos volt az is, hogy sokat beszélgettek, egyre jobban megértették egymást és így tudtak egymásnak segíteni.

Meg kellett tanulnunk örülni annak, ha nyerünk. Törekedtünk őszintén elmondani egymásnak, hogy mi fut a fejünkben, ez sokat segített, hogy tovább tudjunk lendülni a mélypontokon. Mindezek mellett volt sok felszabadult közös pillanatunk is a felkészülés alatt, ebből tudtunk azért meríteni. Jól kiegészítettük egymást.

 

A harmadik helyért folytatott küzdelemben a Maidens a Predators Ladies-szel csapott össze. Az alapszakaszban egyszer játszott egymás ellen a két csapat, ott a Ladies győzőtt. A helyosztó öt mérkőzéséből az elsőt szintén ők vitték, azonban a másodiktól kezdve a Vikings Maidens sorra nyerte a meccseket.

Az első két meccs nem úgy ment, ahogy elterveztük, de utána sikerült váltanunk. Elkezdtük élvezni azt, amit csinálunk.

A váltás meghozta az eredményét, a Maidens a dobogóra állhatott, harmadik helyen végzett az I. Női Water Skyball Bajnokságban.