Az új egyesülés célja, hogy idén elhódítsák a négyszeres bajnok Myrmidonstól a bajnoki címet
Két NB I-es csapat egyesítette erőit, és legerősebb játékosait egy csapatként küldi csatába, hogy megpróbálják meghódítani a dobogó legfelső fokát a címvédő Myrmidonstól. Az egyik az a Vikings, amely 2015-ben, az első Water Skyball NB I-ben játszott igen szoros döntőt a Myrmidons-szal. A másik pedig a Musketeers, ők a 2017-es NagyDöntőn vívtak nagy csatákat a címvédővel.
Idén a két csapat összefogott, az egyesülés a Nordic WSB Union nevet kapta. Hivatalos nevén Vikings (Nordic WSB Union) csapatként az erős hátsó lövéseiről és védéseiről híres 44-es, Tóth Tamás, valamint a szintén ügyes lövéseiről és folyamatosan megújuló taktikai megoldásairól nevezetes 14-es játékos, Blaskovics Viktor indul kihívóként az NB I-ben. Mindketten álltak már a dobogó második fokán, most együtt a legfelső fokra pályáznak. A Nordic hónapok óta közösen készül a megmérettetésre.
Mivel azonban a Myrmidons a Keleti csoportban, a Vikings pedig a Nyugati csoportban indul, az első összecsapásra az alapszakasz végéig biztosan várni kell. A Vikings tervei szerint a rájátszásban találkoznak majd, és reményeik szerint a NagyDöntőt is ők fogják játszani augusztusban. Nem titkolt céljuk, hogy ezúttal elhozzák a bajnoknak járó kupát.

A kihívás komoly, de semmiképp sem lesz egyszerű véghezvinni a tervet, hiszen mióta a Water Skyball létezik, senkinek nem sikerült a bravúr, hogy megelőzze a Myrmidons csapatát. A férfi NB I négy éve során minden alkalommal a Myrmidons nyert, és a tavalyi első női NB I-et is a Myrmidons WSB Unit női csapata, a Sirens nyerte.