Magyarország egyik legnagyobb vidéki rádiója, a szegedi központú Rádió88 minden nyári hétvégére szervez Strandpartykat a Dél-Alföld strandjain. A bulikon játékok, versenyek, nyeremények várják a látogatókat. A vendégek találkozhatnak a Szegedi NapozóVálogatott tagjaival, a rádió stábja pedig élőben jelentkezik a strandokról.
Idén azokon a hétvégéken, amikor nem zajlik bajnokság, a WSB csapata is kitelepül mobilpályájával a strandokra. A sportot a WSB férfi elsőosztályú csapatok tagjai mutatják be – és ki is lehet próbálni a játékot, akár ellenük játszva is.
Július 7-én az Algyői Borbála Fürdő adott otthont a Strandpartynak. Fedett medencében állítottuk fel a kapukat és a pályát, a bemutató játékokat kb. 50-en követték figyelemmel, majd többen is bekapcsolódtak és kipróbálták a WSB-t. Néhányan olyannyira megkedvelték a játékot, hogy az amatőr bajnokságokra is jelentkeznek.
(Férfi amatőr bajnokságNői amatőr bajnokság)

Július 8-án vasárnap a Napfényfürdő Aquapolis Szeged volt a helyszíne a Strandpartynak, ott is vártuk WSB-vel és kiváló hangulattal az érdeklődőket. Sokan próbálták ki a játékot, a legfiatalabbaktól a középkorúakig. A szabályok megismerése után élvezetes, izgalmas mérkőzéseket játszottak egymással – vagy a WSB első osztályú játékosaival – a játékosok.

A nyáron még több alkalommal és helyszínen lehet találkozni velünk, facebook oldalunkon és a honlapunkon is jelezni fogjuk az eseményeket és időpontokat.