A téli szezonban sem maradnak játéklehetőség nélkül a sportág iránt érdeklődők

December 8-án vasárnap rendezte meg az első Mikulás Kupát a Water Skyball Szövetség vegyes csapatok részére a budapesti Tüskecsarnokban. Ez volt a második alkalom, hogy női-férfi vegyes csapatok részére amatőr kupát rendeztek – az első nyáron Makón volt, ami szintén nagy népszerűségnek örvendett. Ezúttal is nagy számú csapat nevezett és érkezett a nívós budapesti helyszínre.

A színvonalas kupán voltak olyanok, akik a játékkal még csak most ismerkedtek, és olyanok is, akik már kipróbálták azt a rendszeres szegedi vagy budapesti játéklehetőségeken. Más sportok képviselői is részt vettek a versenyen, voltak kézilabdások, focisták és küzdősportolók is.

A többfordulós versenynap folyamán rengeteg izgalmas, gyakran igen kiegyenlített mérkőzést játszottak a résztvevők. A döntő is szorosra sikerült, néhány pontos különbséggel vezetett hol az egyik, hol a másik csapat a spontán alakult szurkolótáborok biztatása közepette.

Az igen jó hangulatban zajlott kupáról mind a játékosok, mind a nézők óriási élményként számoltak be a nap végén: a hűvös téli napon egy csipetnyi nyarat hoztak a Tüskecsarnok medencéjébe. A szervezők elmondták, hogy a nyárig terveznek még további amatőr kupákat is, valamint az edzéseket, rendszeres játék lehetőségeket is biztosítani szándékoznak a 2020-as szezonig, hogy a Water Skyball játékosoknak és a játék iránt érdeklődőknek folyamatosan legyen alkalmuk a sportágat űzni.