Az idei első női NB I-es fordulóban a Keleti Csoportban a Mirage megelőzte a Sirenst, a Nyugati Csoportban pedig a Predators női csapata az Aurora elé került.
A tavalyi két döntős, a Sirens és az Aurora az idei bajnokság két legesélyesebb csapata. Mindkettő úgy startolt a csoportjában, hogy az első forduló végén a második helyen áll. Ez már most előrevetíti, hogy idén nagyon izgalmas női bajnokságot láthatunk.
Keleti Csoport
A tavalyi bajnok Myrmidons Sirens (Myrmidons WSB Unit) csoportjában az első fordulóban két csapat teljesítménye volt kiemelkedő.
A Sirens minden meccsét nyerte, jellemzően elég nagy gólaránnyal, minimum 10 góllal, de volt hogy 20-nál is többel elhúzva az ellenféltől. A 2-es Herédi Renáta főként elöl játszott, a 37-es Augusztin Olga pedig kapusként, távolról számos két- és négypontost értékesítve. Veretlenül zárták az első fordulót, eredményeik a következők:
Nereids – Sirens: | 14 – 40 |
Sirens – Knights Orleans: | 44 – 20 |
Knights Maidens – Sirens | 6 – 38 |
Sirens – Mirage | 39 – 29 |
Musketeers Diamonds – Sirens | 11 – 44 |
Sirens – Evergreens | 33 – 10 |
A titkos esélyesnek tartott Mirage szintén sorra nyerte a mérkőzéseit. A 30-as Marosi Katalin mezőnyben, a 72-es Koncz Zsuzsanna a védőzónából szerzett jellemzően gólokat. A hatból öt mérkőzést nyertek, egyedül a Sirens-től kaptak ki.
Mirage – Musketeers Diamonds | 24 – 9 |
Evergreens – Mirage | 11 – 34 |
Mirage – Knights Maidens | 21 – 16 |
Sirens – Mirage | 39 – 29 |
Mirage – Nereids | 40 – 17 |
Knights Orleans – Mirage | 19 – 33 |
A két csapat összecsapását a kétpontos gólok döntötték el. Akció gól (1 pontos) szinte alig esett a mérkőzésen, és hiába talált be mindkét fél néhány négypontost is, végül a 2-es játékos több mezőnyből lőtt Center gólja billentette a Sirens oldalára a mérleget a 72-es szintén két pontot érő Sniper góljaival szemben. Az izgalmas mérkőzés végeredménye így 39-29 lett a Sirens javára.
Mégis – bár a Sirens hatból hatot nyert, a Mirage pedig 6-ból 5-öt – a Water Skyball sajátos, egyedi lebonyolítási rendszere alapján jelenleg a Mirage vezet. A WSB pontozási rendszere alapján annak arányában kapnak a bajnokságban pontot a csapatok, hogy mennyi ideig tart egy-egy mérkőzés, ami pedig a meccs elején lévő kvalifikációs szakaszban dől el. Így a Nyugati Csoportban jelenleg a Mirage vezet 19 ponttal, őket követi második helyen, 17 ponttal a Myrmidons Sirens csapata.
A csoportban a harmadik helyen jelenleg a Nereids áll két nyert meccsel. Az Evergreens ellen 29-27-re nyertek, és igen szoros meccsen sikerült a Knights Orleans-t megverniük, 33-32 lett a mérkőzés eredménye.
Izgalmas összecsapást hozott még a Musketeers Diamonds és a Knights Maidens küzdelme, amely végül egy pontos különbséggel zárult, 23-22 lett a Diamonds javára. A negyedik helyen zárta az első fordulót a Diamonds, utána a Knights Maidens és a másik Knights csapat, az Orleans következik. A Keleti Csoport hetedik helyén jelenleg egyetlen győzelemmel az Evergreens áll.
Nyugati Csoport
A Nyugati Csoportban szorosabb mérkőzéseken alakult a csapatok sorrendje az első forduló után.
A szintén nagy esélyesnek tartott, tavalyi ezüstérmes Aurora a hatból öt meccset nyert. Az erős hátsó lövő 93-as Várhelyi Kata kétpontosokkal bombázta az ellenfelek kapuját, míg a 19-es Barka Nikoletta főleg egypontos (A) gólokkal igyekezett növelni az előnyt.
Aurora – Electrix | 33 – 8 |
Regnum Queens – Aurora | 25 – 45 |
Aurora – Hobbits | 26 – 20 |
Regnum Aquamarine – Aurora | 24 – 35 |
Aurora – Meteors Women | 43 – 20 |
Predators Ladies – Aurora | 27 – 26 |
A Predators Ladies tavaly lecsúszott a dobogóról, negyedik helyen zártak. Nem minden küzdelem nélkül ugyan, de az első fordulóban minden meccsüket hozták. A Regnum Queens ellen például nagyon szoros mérkőzésen sikerült győzelmet kiharcolniuk egy kevés gólos mérkőzésen, mindössze egy pontnyi különbséggel, 13-12-es végeredménnyel.
Meteors Women – Predators Ladies | 5 – 18 |
Predators Ladies – Regnum Aquamarine | 11 – 34 |
Hobbits – Predators Ladies | 10 – 25 |
Predators Ladies – Regnum Queens | 13 – 12 |
Electrix – Predators Ladies | 18 – 34 |
Predators Ladies – Aurora | 27 – 26 |
A Ladies és az Aurora összecsapására a forduló legvégén került sor. Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. 27-26-ra végül a Predator lányok nyertek, a 20-as Cseh Viki kétpontosainak és labdaszerzéseinek, valamint a 17-es Nagy Melinda akciógóljainak köszönhetően.
A Hobbits három nyert meccsel 10 pontot szerzett, a csoport harmadik helyén állnak. Az Electrix-et 24-17-re verték, a Meteors Women ellen 20-19-es győzelmet szereztek, a Regnum Aquamarine ellen pedig 31-19-re nyertek.
A Regnum Queens és a Regnum Aquamarine csapatoknak jelenleg 6-6 pontja van. Kettejük csatáját egyébként a Queens nyerte, 38-22-es eredménnyel. A Meteors Women 1 ponttal a hatodik. Az Electrix egyelőre nyert meccs nélkül, 0 ponttal a hetedik a csoportjában, de még nem kevés forduló van vissza a bajnokságból.